Irigység
2005.11.01. 01:36
Ugye hányszor gondolkodtál azon,
Miért éppen ő, és miért nem te?
És számtalanszor képzelted el azt,
Ez ’tán veled is megtörténhetne.
Nem csoda, hogy gyakran neheztelsz rá,
Állandóan a középpontban áll.
Elfog ilyenkor egy furcsa érzés, mit
Magadnak soha be nem vallanál.
Őt mindenki kedveli, szereti.
És veled mi van? Boldogtalan vagy.
Folyton csak azt kérdezed magadtól:
- Mit tud, mit én nem? Győzni sose hagy?
Amit érzel, irigységnek hívják!
Az érzelem mégis inspirálhat,
Hisz a sóvárgás nemcsak serkenti,
De felébresztheti a becsvágyat.
Keress olyan foglalatosságot,
Ami biztosan sikerre vezet!
Benned is szunnyadhat tehetség,
Ne add fel soha, hozd felszínre ezt.
Bízz magadban talán jobban picit!
Irigység bárhol előfordulhat…
De békétlen vagy, ha más boldogabb?
Ez már nem irigység! Rosszakarat!
Önbecsülésed egyre kisebb lesz,
Magad sajnálatába menekülsz,
Azt hiszed, neked mindig peched van,
S romboló álláspontra kerülsz.
Saját kezedbe vedd a szerencséd,
Ne másokra fogd, rosszul megy sorod!
Az irigység ártalmas, mérges gomba.
Előbb-utóbb visszájára forog.
Szinte minden örömforrást kiöl,
Szétrombolja majd a közösséget,
Mint lisztharmat, mindent tönkretesz,
Ami jót eddig kapott a lélek.
Akiben az irigység dominál,
Az csakhamar "elszegényedik",
Megfosztja magát a valóságtól,
Nem igazságosan ítélkezik.
Mindent gyanús és visszás fényben lát,
Mindig rosszat tételez fel másról,
Számára az élet nem szól többről,
Csak az örökös viszálykodásról.
Saját érdekét tartja szem előtt,
- Az irigység mind önzésből fakad -
Már vetélytársként néz mindenkire,
Végül majd egy barátja sem marad.
|